Tudom néha, olyan mintha kettő lenne belőled.

Mintha lenne egy te, aki ott van minden nap, és mutatod a világnak, miközben, van valaki benned, mélyen eldugva, és noha, néha elő jön, de alapjába véve el dugva, és csendben van.

Nos ő az aki te voltál, és vagy, kívül pedig ott van az, akit te alkottál magadnak, védőfalnak.

Fura igaz? Mintha, kicsit skizofrén lennél, de meg nyugtatlak, ez nem így van.

Akit te belül eldugva érzel, az mondhatni, te gyermek éned, aki, ami lehetnél; csak ezt a nevelkedésed során, jó mélyre elástad. Valószínűleg szegényke után vágyódsz, és jó lenne már elő hozakodni vele.

Vicces kicsit, hogy miközben felnőttél, elástad magadban az önön valódat, most meg önmegvalósításod ként keresheted fel újra.

De meg nyugtatlak, ez nem egy lehetetlen küldetés. Csak le kell ülnöd, és csendben figyelni magadra. Írhatsz naplót, a sok titkoz kívánságoddal, amik után valóban vágyódsz, és meg kell engedned magadnak,hogy merj akarni, merj érte tenni.

Nehéz dolog a változás, de ahogy az állatvilágban is jelen van, a változás egy hosszadalmas, és fájdalmas folyamat, de megéri. Vagy a pillangó sem születik meg soha, és örökre csúf marad.

Talán ezért szeretjük mi lányok a tündér meséket. Ahol várjuk, hogy a herceg, majd kiszabadít, vagy pedig a szürke énből kirángat a varázslatos én. Varázslatos módon átalakulunk és hoppá, ott az új énem, aki mindenre képes (miközben szuper trendin is nézz ki). Csak hogy, hoppá! A herceg is te vagy, és a varázslat is. Senki sem fog téged varázsütésre kiszabadítani, senki sem látja meg benned a szupert, ha te nem szabadítod ki. Neked kell önmagadat át alakítani. A varázslat pedig a munkád, amit önmagaddal teszel meg, hogy le bontsd a gátakat és falakat önmagadban, és önmagad körül.