Végre otthon!

Belépve az ajtón le húztam a cipőmet, le vágtam a táskámat, át vedlettem a ruháimat kényelmesbe, és vízszintesbe vágtam magam az ágyon, és elkezdtem szörfölni a telómon. Miután meguntam a géphez ültem, és amikor vacsiztam vissza feküdtem a telefonnal az ágyba és így aludtam el. Van-e álmom? Már hogyne! Miért ne lenn? Mindenkinek van nem?

De hogy hogy érjem, el, azt nem tudom;  vagyis hát igen, pontosan tudom mit kéne tennem, és ezt hogy érhetem el, de hogy meg is csináljam, odáig már nehezebb eljutni. Mindig amikor ott vagyok, hogy változnom kellene, falba ütközöm. Egy falba, ami nem enged át, és ezzel meg elégszem és hagyom is annyiban.

Ismerős ugye?

De tudod-e hogy mi az a fal?

Az akaraterőd hiánya.

Ameddig nem éred el, hogy akard is, hogy át törj az akadályon, amit te emeltél magad köré, addig soha az életben nem fogsz tudni meg változni!

Tudod, hogy mi kell ehhez?

Szerintem igen.

Emelkedj fel az ágyról, emelkedj fel a szék mellől és hagyd abba, hogy képzeletbeli világokban élsz!

A könyvek, a filmek, a sorozatok, a gépen olvasott dolgok, mind, mind, egy-egy külön kis világ, ami klassz, egy ideig! Csak egy ideig!

Nem élhetsz ezekben, és ezt te is tudod! Az életed itt van és most van!

Nem hagyhatod annyiban! Tenned kell, és nem a semmiben létezni. Élned is kell, és a kettő nem ugyan az.

Kellj fel és járj!

Egyszerűen hangzik, mégis baromi nehéz.